Hajnalban kiabálásra ébredtem, illetve inkább ordítozásba torkollott veszekedésnek nevezném azt, ami pár kórteremmel távolabbról érkezett. A hang tulajdonosa természetesen Anna volt, aki Dianával kiabált, amiért akarata ellenére elhozta őt a bázisról. Az igazat megvallva megfordult a fejemben, hogy nem megyek ki és inkább rájuk hagyom a vitát, de a ricsajt amit csaptak, nem bírtam szó nélkül hagyni, így Anna kórterme felé vettem az irányt, amikor megpillantottam Lisát az ebédlőben ülve és a SWAP-os dokumentációt bújva, de abban a pillanatban ez hidegen hagyott. Ahogy beléptem Annáékhoz, a levegő egy kicsit megfagyott és egy pillanatra csend lett. Kellemetlenül éreztem magam és zavarban is voltam, hiszen olyan érzésem volt, hogy Diana elmondta a tegnapi eseményeket is, de egy pillanat alatt erőt vettem magamon és odaléptem Annához.
- Nyugodj meg. Mi a baj?
- Azt kérdezed mi a baj? Hát baszd meg! Baszd meg te is, Diana is, és mindenki bassza meg! Milyen jogon raboltatok el?
- Állj le! - Vágtam közbe - Elhiszem, hogy dühös vagy, de megint totál vak vagy és nem látsz a szemedtől.
- Nem érdekelsz a hülyeségeiddel! Kurvára elegem van, hogy belepofáztok az életembe és irányítani akartok!
- Ide figyelj! - léptem közelebb Annához és szorítottam meg a karját - Elegem van az önző szerelmesből akit eljátszol. Charlie kitúrt minket a bázisról, odavitte a haverjait és eltávolította azokat akik a barátaink. Te is csak egy eszköz voltál ahhoz, hogy bízzanak benne. Áruld már el, mióta eljöttünk Benékkel, mennyit foglalkozott veled? Ért valamit a szavad mellette? Vagy csak akkor kellettél neki amikor a többiek is látták?
- De... - próbált közbevágni Anna, de Diana gyorsabb volt.
- Ezt próbáltam elmagyarázni neked már a bázison is, de te csak mész előre mint egy idióta. Elhiszem, hogy nagy a "lámúr", meg nem bírsz a hormonjaiddal, de jó lenne ha kicsit gondolkodnál is.
- Érdekes, hogy ennyire egy húron mozogtok. Van köztetek valami ugye? Túl nagy az egyet értés. Most akkor én lettem a közellenség, vagy mi a faszom? Nem érdekeltek. Kurvára nem érdekel egyikőtök sem. Hagyjatok békén a picsába!
Egymásra néztünk Dianával és szinte egyszerre indultunk meg az ajtó felé. Úgy éreztem, hogy nincs mit mondanom Annának, meg kell várnunk amíg egy kicsikét lenyugszik, talán estefelé már lehet majd vele beszélni.
Szemmel láthatóan ez a kis közjáték mindenkit felébresztett és ahogy kifelé sétáltunk, mindenhonnan arcok és szemek kémleltek minket. Diana kicsit megtörten csatangolt mellettem, a szemében egy-egy apró könnycsepp is megjelent. Ezt látva megfogtam a kezét, átkaroltam és hagytam hogy a fejét rám hajtsa. Megviselte az ahogy Anna viselkedett és nem értette. Én személy szerint titkon legbelül megértettem az ex-lakótársam viselkedését, tulajdonképpen volt abban is igazság amit ő mondott, hiszen Diana mégiscsak elrabolta őt. Visszakísértem Dianát a szobájához, majd megindultam vissza a helyemre, de Ben megállított.
- Hé öreg, jól vagy? Tiszta szappanopera már ami itt megy...
- Nincs semmi gond, Anna majd megnyugszik. Kicsit sok neki ez a sztori most.
- Jóvan. Ha esetleg kéne valami, csak szólj. - kacsintott rám Benjamin
- Rendben... - bólintottam, majd indultam volna a kórterem felé, de Ben ismét megállított
-Te, érzed ezt a... Popcorn szagot?
Ahogy Ben kiejtette a száján ezt a mondatot, kicsit elmosolyodtam, de ahogy beleszagoltam a levegőbe, én is éreztem azt a fura, leginkább az égett pattogatott kukoricára emlékeztető szagot.
- Ez mi a franc? Érzem... Tényleg olyan...
Az első utam ez után az ebédlőhelységbe vezetett, hátha onnan jöhet a különleges illat, de nem jártam szerencsével, ugyanis minden teljesen tiszta és rendezett volt. Kezdett kicsit aggasztani a dolog, így futólépésben bekukkantottam minden szobába. Lassan mindenki felkelt és kikászálódott a szobájából. Azt hiszem eléggé rémisztő lehetett ahogy össze-vissza rohangáltam, de egy valami még inkább kezdett zavarni. Lisa eltűnt.
- Dom! Gyere gyorsan! - hallatszott a kiáltás az egyik kórteremből. A hang tulajdonosa Rebecca volt.
- Mi a baj? - futottam oda a szobához.
- Nézz ki az ablakon!
Rebecca elhúzta a függönyt és ahogy kinéztem, rémisztő látvány fogadott. A kilátást tömény fekete füst takarta el.
- Ég az épület. - nyugtázta Ben látszólag teljesen nyugodtan.
- Nem mondod... - vágtam rá nevetve, mintha az egész csupán egy vicc lenne.
- Gyorsan szedjetek össze mindenkit a konyhába. Valamit ki kell találnunk.
Pár perc telt csupán el és mindenki a konyhában állt Lisát kivéve.
- Nos - kezdtem bele a mondókába - amint látjátok, szarban vagyunk. Lisa felszívódott és ha jól sejtem az ő műve az, hogy kurvára melegszik a lábunk alatt a talaj. A legnagyobb gond az, hogy gőzöm nincs hogyan juthatnánk ki innen.
- Pedig jó lenne ha valamit gyorsan kitalálnál, mert bent fogunk égni! - szólt oda Anna. A hangjában érződött, hogy mindenért engem hibáztat.
- Ne pánikoljunk, attól nem lesz jobb. Lefelé a kijutás necces, a lift valószínűleg már fel van forrósodva, ráadásul a fényre a zombik is ide fognak jönni mindenhonnan. - mondtam.
- Van egy ötletem! - szólt oda Andrea - Ennek a szintnek van egy másik szárnya, amiről Lisa elfelejtett szólni. Az ajtó le van zárva, de valahogy megoldjátok a kijutást. A másik szárnyban fogalmam sincsen hogy mi van, de a CC épület mellett van egy irodaépület, ami eléggé közel van, csak egy keskeny köz választja el a két épületet és elvileg van egy nagyobb terasz. Talán át tudunk ugrani.
- Más választás nincs. Mutasd azt az ajtót!
A folyosó végén tényleg ott volt leláncolva a bejárat, ami eddig nekem valamiért fel sem tűnt. Eszköz hiányában megpróbáltuk szétverni a lakatot minden a folyosón található tereptárggyal, de nem jártunk sikerrel. Ben javaslatára ezután megpróbáltuk egy kórházi ággyal átszakítani az utunkat elzáró akadályt, de ismételten nem járunk sikerrel. Már lassan negyed órája próbálkoztunk, amikor megérkezett a segítség. Rebecca bicegett oda az ajtóhoz, rám nézett, majd így szólt:
- Ügyesek vagytok, de az nem jutott eszetekbe, hogy Lisa kulccsomója itt maradt a nővérpulton?
Ahogy Becca kinyitotta a zárad, és az ajtót kilökte, lángok csaptak be a folyosóra, gyorsan elrántottam a kislányt az ajtóból és Andrea kezeibe löktem. A tűz már erre a szintre is felért. Halálfélelem járta be a folyosót, ahogy magam mögé néztem azt láttam, hogy Diana és Anna egymás karjaiban zokognak, Andrea Beccát szorítja magához. Tanácstalan voltam és megdermedve álltam az ajtóban a lángokat nézve, a tűz már az arcomat égette. Néhány pillanat telt el és Ben egyszer csak elrohant, majd a kezében pokrócokkal tért vissza, amiket elkezdett kiosztani.
- Mindenki menjen és vizezze be a pokrócokat amennyire csak tudja! Ha ezzel betakarjuk magunkat, pár másodpercig át tudunk vágni a lángokon. A másik szárny lezárt ajtajához pedig ott a kulcsunk!
- Biztos, hogy ez működni fog? - kérdeztem
- Nincs más választásunk. Működnie kell!
- Hát jó. Én megyek előre. Várjátok meg, hogy sikerül-e kinyitnom az ajtót. - mondtam Bennek
- Felejtsd el haver. Az én ötletem, nem te fogod tesztelni. Ha elégek, talán neked még eszedbe jut valami.
Fura volt látni, hogy Benjamin, aki normális esetben az első emberek között van, aki elfut ha veszélyt lát, most menne előre és akár fel is áldozná magát másokért. Ben ezt követően ismét eltűnt a fürdőben és nyakig vizesen, a pokróccal a kezében tért vissza.
- Ezt hívják életbiztosításnak - mondta oda nekem egy kacsintás kíséretében, majd futva indult el kifelé az ajtón. Az égető forróságban megfagyott a levegő és Ben gyorsan eltűnt a lángok között annak ellenére is, hogy a másik szárny ajtaja csupán 10 méterre volt tőlünk. Az idő megállt és óráknak tűnt minden egyes másodperc miközben azt figyeltük és hallgattuk, hogy mi van Bennel. A túloldalról csak egy-egy halk szisszenést hallottunk, majd Ben hangja nyúlt át a folyosón:
- Nyugi, kurva meleg van, de jöhettek!
Fura mosoly jelent meg mindenki arcán és mindenki futva indult meg a fürdőszoba felé, hogy gyors fürdőt vegyen, majd sprinteltünk át a túloldalra, mindenki a legfontosabb dolgokkal, én pedig a kutyával a kezemben "felfegyverkezve" ahol Ben már nyitott ablak mellett várt minket.
- Ugye tudjátok, hogy ez egy rohadt beteg ötlet? - nézett ránk
- Van más választás?- vágta rá rögtön Andrea
- De te kezded! - szólt oda neki mosolyogva Ben
- Oké! - hangzott a válasz
Andrea nem tűnt szívbajosnak és abban a pillanatban már a párkányon állt. A mellettünk levő irodaház medencés terasza tényleg közel volt, csupán körülbelül 1 méter választotta el a két épületet, Andrea pedig talán látva Ben bátorságát, nem gondolkodott, ugrott és simán földet ért a túloldalon. Andreát szépen sorban mindenki követte, amíg csak én Rebecca és Bella maradtunk.
- Dom, nekem ez nem fog menni. Hagyj itt. - mondta könnyes szemmel Becca
- Felejtsd el. Sokkal tartozom neked, nagyon sokkal. Ben! - szóltam át a túloldalra
- Mondjad!
- Ez most nem lesz egyszerű! Beccát át kell hogy dobjam. Kapjátok el valahogy!
Féltem. Nagyon féltem, hiszen egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy sikerül. Sajnos a sérülésével Rebecca nem tudott elrugaszkodni, így magától nem tudott átugrani sem a túloldalra. A megoldást az jelentette, hogy valahogy megpróbálok lendületet adni neki, ezért odahúztam egy asztalt az ablakhoz, majd kézen fogtam a lányt és készültem ahhoz, hogy így lendületet adok neki az ugráshoz. Most először láttam Beccát félni.
- Nyugi, sikerülni fog. - próbáltam nyugtatni
Olyan erősen fogtam meg Becca bal kezét ahogy tudtam, és testből indítva rántottam rajta egyet, aminek következtében sikerült tehermentesíteni annyira a sérült lábat, hogy lendületet tudjon venni és támaszkodni rá. a Túloldalon Benjaminék sikeresen elkapták a lányt, így már én is valamivel nyugodtabban ugrottam át a túloldalra, persze előtte Bellát is sikerült "átdobnom".
A menekülés további útja még nem volt tiszta, de ez senkit nem érdekelt. Mindenki úgy mosolygott, mintha megúsztuk volna a dolgot, pedig sejtettük, hogy a tűz tovább fog terjedni, így nincs sok időnk a medence partján örömködni és le kell mennünk az utcára, ahova a fény már odavonzotta a zombikat.
- Ben! Honnan jött ez a pokrócos ötlet? - Kérdezte Diana Benjamint
- Nem tudtad, hogy majdnem fizikus lettem? Egy indiai egyetemre jártam, csak a vallásom miatt nem kaptam meg a diplomámat, meg nem tudtam lenyelvvizsgázni mert diszleksziás vagyok, csak nem kaptam róla orvosi igazolást, mert anyám összeveszett a háziorvosommal. - mondta komoly arccal Ben
- Jó, tudod kit szívassál!? - mondta kételkedve Diana
- Nehogy elhidd neki! Ez a csávó olyan mint Andersen! - kiáltottam oda Dianának
- Jó, igazatok van! Igazából valami túlélős műsorban láttam a TV-ben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése